40. Fejezet
Reggeli
után már mentem is dolgozni. Nagyon furcsa dolog történt velem. Legalábbis én
nem gondoltam volna. Talán dél után lehetett nem sokkal, amikor Max váratlanul
elhívott. Azt mondta egy férfi keres. Nagyon megijedtem. Fogalmam sem volt ki
kereshet. Majd azt is mondta, hogy az öltöző előtti folyosónál vár. Bizonytalan
léptekkel elindultam. Amikor közeledtem a folyosóhoz, már láttam a titokzatos
férfit, de sajnos háttal állt. Majd megfordult. Egy „ismerős” arcot
pillantottam meg. Paul Higgins volt az. Amint odaértem, már nyújtotta is a
kezét és mellé ezt mondta:
-Szia
Dorothy. Paul Higginsnek hívnak.
-Jó
napot! Dorothy Royd vagyok.
-Látom
kicsit megijedtél. De ne félj tőlem! Csak azért jöttem, hogy egy kicsit megismerhesselek.
Tudni szeretném, hogy ki is az a lány, akivel Niall olyan sok időt tölt el. A
fiúk már meséltek rólad jópár dolgot. Szóval akkor mesélnél magadról?
-Persze! Nagyon szívesen!
-Persze! Nagyon szívesen!
Majd
belekezdtem a mondandómba. Vagy fél órán át beszéltem, amikor Paul közbeszólt.
-Rendben.
Köszönöm, hogy segítettél. Még az szeretném kérdezni, hogy nem tudod-e
véletlenül, hogy hol találom meg Samantha Davsont és Nicky Farrelt?
-De!
Ők is itt dolgoznak! A legjobb barátnőim!
-Ó!
Ez remek! Megkérhetnélek hogy szólj nekik? Őket is meg szeretném ismerni.
-Szívesen!
Pár percen belül szerintem itt is lesznek!
-Köszönöm!
Örülök hogy találkoztam veled!
-Én
is örülök hogy találkoztam magával!
-Szervusz!
-Viszlát!
Most
már teljesen lehiggadtam! Hogy találkozhattam Paul Higginsszel nagyon feldobta
a napom! Azonnal mentem is és szóltam Samnek és Nickynek. Ők is nagyon
izgatottak lettek. Nagyjából 1 óra múlva kivirultam jöttek vissza. Nagyon
kíváncsi voltam miről beszélhettek Paullal. De mielőtt még odamehettem volna
hozzájuk, ők azonnal hozzám jöttek.
-Úr
Isten! Úr Isten! Úr Isten!- mondta Samantha elfojtott hanggal, s közben a
kezemet szorongatta, mint általában, amikor izgalomba jön.
-Na?
Na? Mi volt? – kérdezősködtem.
-Az
most hosszú! – mondta Nicky már kicsit higgadtabban. Ő kevésbé volt olyan
izgulós féle, mint Sam.
-Oké!
Hazafelé megbeszéljük?
-Még
szép! – mondta Sam, még mindiga a történtek
hangulatában.
Ezzel
a mondattal be is fejeztük a beszélgetést és „visszamentünk” dolgozni. Úgy 4
órán át csak mosolyogtam, de Nicky és Samantha is. Tiszta hülyének nézhettek minket. Majd
eljött a záróra. Nagyon furán éreztem magam. Rengeteg nagyon kedves ember vett
körül nap mint nap, és velük ezentúl nem fogok mindennap találkozni. De
megpróbáltam csak arra gondolni, hogy ezentúl azt fogok csinálni, amit akarok!
Többet lehetek együtt Niallel, anyukámmal, Benjivel , Samanthával és Nickyvel.
Na meg persze a nyaralást sem felejtettem el! Rögtön jobb kedvem lett. Max mondott
egy rövid „beszéd szerűséget”, amiben elköszönt tőlünk, majd kifizetett minket.
Amikor búcsúztunk, eleredtek a könnyeim…. Nehéz volt elbúcsúzni ezektől
rettentően aranyos emberektől, mint például Christintől, aki segített nekünk
beilleszkedni. Maxtől, aki munkát adott nekünk. Seantól, aki a humorával
feldobta a napjainkat. Heathertől, akivel minden problémánkat meg tudtuk beszélni,
meg persze a többiektől, akik mind-mind nagyon segítőkészek voltak.
Hazafelé
mindent átbeszéltünk a csajokkal. Először Paulról beszéltünk. Abban
egyetértettünk, hogy nagyon aranyos dolog volt tőle, hogy felkeresett minket.
Be nem állt a szájuk! Csak mondták és mondták…. Majd megérkeztünk Nickyék
házához. Sammel még beszélgettünk pár percig, majd a mi házunk következett, és
innentől Samantha egyedül ment haza, de nem sokáig, mert csak egy utcával lakik
arrébb.
Otthon
nagyon nagy meglepetés várt rám! Anya , Benji és Niall vacsorát főztek! /Mármint
a finom illatokból ítéltem meg./ Az asztal meg volt terítve, és már csak rám
vártak az asztalnál. Legalábbis anya és az öcsém. De Niallt nem láttam sehol
sem……………….
Eljött a 40. Fejezet is!!! :D
Látom nem nagyon jött be nektek ez a hozzászólásos dolog... :/
Látom nem nagyon jött be nektek ez a hozzászólásos dolog... :/
Mivel egy ilyen kerek számhoz értünk, ezen változtatok! :D
Ezentúl 10 "Elolvastam" után jön új rész :)
Azt szeretném, hogy legalább ennyien olvassatok el egy fejezetet, és így tudom, hogy nem hiába írok :) Remélem megértitek :) Névtelenül is nyugodtan írhattok! De azt nem szeretném, hogy egy valaki többször is írja, hogy "Elolvastam".... :S De a véleményeiteket is írjátok meg :)
És szavazzatoook! :D
Tényleg nagyon remélem hogy megértetek :)
Puszi <3
UI.: Bocsánat hogy nem előbb raktam fel az új részt, de sok dolgom volt :/
Ha azonnal nem teszek fel részt, ha kevesebb dolgom lesz, minél előbb fent lesz ;) <3
Ezentúl 10 "Elolvastam" után jön új rész :)
Azt szeretném, hogy legalább ennyien olvassatok el egy fejezetet, és így tudom, hogy nem hiába írok :) Remélem megértitek :) Névtelenül is nyugodtan írhattok! De azt nem szeretném, hogy egy valaki többször is írja, hogy "Elolvastam".... :S De a véleményeiteket is írjátok meg :)
És szavazzatoook! :D
Tényleg nagyon remélem hogy megértetek :)
Puszi <3
UI.: Bocsánat hogy nem előbb raktam fel az új részt, de sok dolgom volt :/
Ha azonnal nem teszek fel részt, ha kevesebb dolgom lesz, minél előbb fent lesz ;) <3
Tetszik az új rész:DD Kíváncsi vagyok hol van Niall és mit csinál:DD*.*
VálaszTörlésnagyon jó lett:DD
VálaszTörlésNagyon jó lett :'DD "mondta Samantha elfojtott hanggal, s közben a kezemet szorongatta, mint általában, amikor izgalomba jön" khm..:DD
VálaszTörlésjó lett!! *-* gyorsan hozd a kövit! :D
VálaszTörlésNagyoon jó lett!Gyorsan kövit!
VálaszTörlésHuh! Hajrá! Csak így tovább! Hamar a kövit!
VálaszTörlés