42. Fejezet
Nagyon jól ébredtem,
leszámítva azt, hogy Niall idegesen beszélt valakivel telefonon. Nem akartam
megzavarni, ezért visszadőltem míg le nem tette. Mintha szipogott volna.
Odamentem hozzá, megölelgettem, megpusziltam majd beleültem az ölébe.
-Niall, mi a baj?
-Liam hívott…Sajnos nem
mehetünk Párizsba…
-Mi?? Hogyhogy??
-Svédországba kell mennünk.
Másfél hétig.
-Ohh…
-Pedig annyira szerettem
volna kettesben lenni veled egy kis ideig!
-Én is! Hidd el! De biztosan
lesz még rá alkalmunk!
-Tudom…Csak már annyira
készültem rá… Annyira szeretem hogy itt vagy mellettem!
-Még jó hogy TE vagy
mellettem! Szerintem én jobban jártam veled, mint te velem. *rákacsintottam*
-Szerintem meg mind a ketten
nagyon jól jártunk!- és adott egy aprócska puszit az ajkaimra.
-Rendben egyezzünk meg ebben!
Amúgy arra gondoltam, hogy mivel anyáék jobban vannak, elmehetnénk közösen
reggelizni!
-Nagyon szívesen benne
lennék, de…
-De??
-Ma délután kell indulnunk.
És akkor sajnos a reggeli után nem sokkal mennem kell, mert jönnek értem a
srácok.
-Ne már!! Azt hittem legalább
még délután együtt lehetek veled!
-Én is nagyon szeretnék veled
lenni, de muszáj mennem.
-Rendben. Még egy kicsit
szoknom kell, hogy ismét elmész, de majd kiheverem.
-Ne szomorkodj Csak másfél
hét! Hamar el fog majd telni!
-Igen, tudom… Na de mindegy,
öltözzünk fel, mert alig marad időnk reggelizni!
Adtam a homlokára egy puszit,
és elkezdtünk készülődni. Benjiéknek nagyon tetszett az ötlet, azonnal el is
kezdtek öltözködni. Negyed óra múlva mindenki elkészült. Közben Niall hívott
egy taxit, ami elvitt minket a kedvenc kávézómba. Rengeteg péksütit vettünk,
mindegyikőnknek egy-egy kávét, és leültünk egy asztalhoz. Nagyban ettünk,
amikor megjelent egy csomó paparazzi, és elkezdtek minket fényképezgetni. Próbáltuk
eltakarni az arcunkat, több kevesebb sikerrel. A kávézó dolgozói nagyon
segítőkészek voltak. A maradék sütiket becsomagolták, majd segítettek a hátsó
kijáraton észrevétlenül kijutni. Nagy nehezen hazaértünk. Amint beléptünk az
ajtón, Niall telefonja megszólalt. Paul hívta. Fél órán belül muszáj
elkészülnie, mert indulniuk kell. Anyuék beültek a nappaliba TV-zni. Miután
összeszedtük Niall cuccait, vagy 5 percen át csak csendben ültünk egymás
mellett. A csöndet telefoncsörgés törte meg. Louis kereste Niallt. 5 perc múlva
ideérnek.
-Neee!! Nem akarom hogy
elmenj!- fakadtam ki, majd ugrottam Nialler nyakába zokogva, mint egy
kisgyerek.
Ő megfordult és átölelt.
Megpuszilta a nyakam, és ezt súgta a fülembe:
-Kicsim, én sem akarok
elmenni, de muszáj! Értsd meg! Nem akarok tőled úgy elválni hogy ilyen
szomorúnak látlak! Nyugodj meg! Csak másfél hét!
-De akkor sem akarom hogy
elmenj!
-Dorothy, én sem akarok
menni! De kell és kész!
Közben lent csengettek és
nyílt az ajtó. Niall vetett rám egy utolsó pillantást, majd elindult lefelé. Én
gyorsan letöröltem a könnyeimet, belenéztem a tükörbe, hát nem voltam valami
szép látvány, de nem nagyon izgatott, majd én is lementem. Lent Niall éppen
anyától és Benjitől búcsúzott, Louis pedig az ajtóban ált. Amikor Lou észrevette
hogy leértem, azonnal rám köszönt.
-Szia Dorothyyy!!! Mizujs?-
majd megölelt.
-Szia Lou!! Megvagyok…-
mondtam áljókedvvel, ami remélem elég hihetőnek tűnt.
Niallön láttam, hogy ő sem
akar menni, legszívesebben kitörne belőle a sírás és iderohanna hozzám, de ő
erősebb volt ennél…
-Nialler, indulhatunk?-
kérdezte Louis, közben a házunk előtt álló busz felé bólintott.
-Igen! Egy pillanat!
Mintha egy örökkévalóság lett
volna ahogy idejön hozzám, a fülem mögé tűri a hajam, és azt súgja a fülembe:
-Másfél hét múlva újra látjuk
egymást! Szeretlek!
-Én is szeretlek!- súgtam
vissza.
Lassan megcsókolt, majd
kiment az ajtón, beszállt a buszba Louis után és elindultak. Még mindig úgy
éreztem, mintha a számon lennének az ajkai, de vissza kellett térnem a valóságba…
Elment… A csókunk olyan olt, mintha az utolsó lenne… Miután feleszméltem, egy
világ dőlt össze bennem! Anyu próbált vigasztalni, de ne ment neki. Felszaladtam
a szobámba és ledőltem az ágyamra. Ismét csengettek. Anya nyitott ajtót.
-Dotty! Itt van Emma!-
kiabált fel.
Hirtelen nem tudtam mit
csináljak. Odakaptam az arcomhoz, és letöröltem a könnyeimet. Éreztem hogy
borzalmasan festek… Egy utolsó könnycseppet töröltem le, amikor Emma kopogott.
-Szia!
-Szia Emma!
-Mi történt?...
Nagy nehezen, de végül összejött a 10 szavazat :)
Szomorúan vettem észre, hogy eggyel kevesebb rendszeres olvasóm lett. :( Kicsit rosszul esett...
10 szavazat és jön a következő fejezet! Puszi :)
Imádtam ezt a részt is!*.*
VálaszTörlés